Üdvözöllek az oldalon, amely a Destiny's Child lánycsapattal, illetve volt tagjaival foglalkozik! Sok mindent megtudhatsz itt, minden idők legsikeresebb lánycsapatáról. A Destiny's Child lemezeit világszerte több mint, 50 millióan vásárolták meg. A tagok útja 2005-ben szétvált és azóta is szólókarrierjeiket egyengetik
Beyoncé: Új albuma június 27-én jelenik meg Magyarországon. Első kislemez a 'Run The World (Girls)', második a 'Best Thing I Never Had'.
Kelly: Kelly albuma már évek óta készül, jelenleg szeptember elejére jósolja megjelenését. Az első kislemez és a videó 'Motivation' címmel már megjelent Amerikában, és a Billboard R&B/Hip-Hop listáján az első helyére is felkerült. A dal Magyarországon nem jelent meg.
LeToya: Új albumon dolgozik ő is, de arról nem tudni sokat. Nemrég újabb filmben kapott szerepet, "From The Rough" címmel.
Michelle: Egy interjúban elárulta, hogy remélhetőleg 2011-ben jelenik meg következő albuma, amire szeretne jazz, pop-dance, és gospel dalokat is.
A másik két régebbi tag, Farrah és LaTavia nem hallat sokat magáról.
A YRB magazin tegnap este partit adott Kelly tiszteletére, New Yorkban. Az eseményen olyan celebek jelentek meg, mint Dawn (a Dirty Money tagja, volt Danity Kane tag), Que (Dawn barátja, és a DAY26 volt tagja), Shontell, Omarion, Vanessa & Angela Simmons, Jay Manuel & Miss J (a Topmodell leszek/America’s Next Top Model sztárjai), Paula Deanda, Melody Thorton, és még sokan mások.
Képzeljétek el ezt 3 D-ben! Igen jó lehet! Elképzelhető, hogy az albumra kerül fel extraként a 3D változat, de gondolom majd csak valami extra kiadásra. Még mindig nagy kár, hogy ennyire elcsúsztak a lemezzel. Szerintem nagyon jó lett a klip - habár egy-két jelenetet kihagytak, amiket vártam.
Jay-Z Eminemmel tart közös koncertsorozatot. Detroit után Jay-Z szülővárosába, New Yorkban, a Yankee stadiumban adtak koncertet a minap. Beyoncé pedig csatlakozott férjéhez, hogy újból átragyogja a "Forever Young" című dalt.
Az eredeti verzióban nem Beyoncé szerepel, de emlékezhettek arra, amikor a Choachelle zenei fesztiválon Beyoncé meglepte a közönséget. Az a dal, és fellépés azóta is az egyik kedvencem! (Nézd meg itt!)
Most érkezett meg a "Rose Colored Glasses" című klip forgatásán készült felvétel. A klipet még korábban forgatták (3D-ben), kaptunk róla akkor képeket (a videóról, a forgatásról), íme a videó a kulisszák mögül! Reméljük, azért a videót nem halasztják el, mert nagyon felcsigázó!
Mélységesen bánt, de azt kell hogy mondjam, igazam volt, tényleg bekövetkezett: Kelly Rowland következő albuma már NEM jelenik meg 2010-ben! Végleg eltolták 2011-re! De pontos dátumot már nem mertek elénk tenni.
Azt kell hogy mondjam ez már nevetséges! Már 2-2 kislemezdal is megjelent egy olyan albumról, ami talán már sosem jelenik meg. Ahogy írogattam a stúdiózgatásokról, megmondtam, hogy ez gyanus, hogy még mindig dalokat vesznek fel. Sőt a már ezredik új dátum után, már igazából nem is sokan hittek nekik.
A Paper Magazin-nak adott interjúból derül ki mindez, amit a New York-i divathéten készítettek Kellyvel.
Mikorra várhatjuk az új albumot?
"Most már csak jövőre. Még mindig dolgozom rajta. Az egyik barátommal, Bryan Michael Cox, aki Mariah Carey “We Belong Together” c. számát készítette Jermaine Dupri-val, mind visszavonultunk a stúdióba, mert igen jól mesélnek el történeteket. Szóval visszamentünk, hogy még több történetet írhassunk."
Hogy minek adtak ki ennyi számot az albumról, és promotálták annyit, az jó kérdés. Úgy érzem rossz döntések sorozatát hozzák meg. Jövőre elképzelhető, hogy megérkezik Beyoncé albuma is, akkor meg azért fogják tologatni azt a megjelenést. Én most úgy látom, az a sok pénz klipekre, kislemezekre, promóciókra megy majd a kukába, mert a kiadó sem gondolhatja komolyan, hogy olyan dalokat ad majd ki, amik akkora már kb féléve elérhetők az interneten.
Kelly pedig azért egy kicsit eljátszhatta volna, hogy sajnálkozik... Én mérges vagyok rá.
Kelly állatiasra vette a figurát, a YRB magazinnak készített fotósorozathoz, amelynek egyik darabját már korábban is láthattuk, de most megérkezett a többi kép is, amik mondjuk úgy, igen vadítóak lettek.
A sorozatot az a Mike Ruiz készítette, aki a Ms. Kelly album borítóján is dolgozott.
Jermaine Dupri, Bryan-Michael Cox és Johnta Austin is segítik Kelly-t a stúdióban, hogy igazán nagy slágerek születhessenek október végén megjelenő nagylemezére. Kíváncsi vagyok, melyik producer nyeri meg a képzeletbeli csatát, ugyanis Kelly több nagy névvel is dolgozott már együtt a még mindig címtelen albumához.
Byran-Michael a következőt üzente Twitterén: "Én, @LTLline, & @KELLYROWLAND egy új anyagon dolgozunk jelenleg. Az író @johntalsr. Slágergyanús."
Az úriember munkálkodott Kelly egyetlen szóló dalán is, amit Destiny's Child albumon kiadtak. Engedjetek meg egy kis visszatekintést is akkor!
Destiny's Child Live In Atlanta - Kelly Rowland: Bad Habit (régi videó)
Living The Life - Vissza a stúdóba Kellyvel (Új videó 1.)
Living The Life - 'Up On That Hooka' (Új videó 2. - még T.I. is megjeleink)
Bryan-Michael Coxproducerrel Kelly szerdán egy Ustream-re is szakított időt! A videóban egy kis részletet is kapunk a közösen készített ballladájukból. A harmadik új videó felvétel a teljes hírben van.