Üdvözöllek az oldalon, amely a Destiny's Child lánycsapattal, illetve volt tagjaival foglalkozik! Sok mindent megtudhatsz itt, minden idők legsikeresebb lánycsapatáról. A Destiny's Child lemezeit világszerte több mint, 50 millióan vásárolták meg. A tagok útja 2005-ben szétvált és azóta is szólókarrierjeiket egyengetik
Beyoncé: Új albuma június 27-én jelenik meg Magyarországon. Első kislemez a 'Run The World (Girls)', második a 'Best Thing I Never Had'.
Kelly: Kelly albuma már évek óta készül, jelenleg szeptember elejére jósolja megjelenését. Az első kislemez és a videó 'Motivation' címmel már megjelent Amerikában, és a Billboard R&B/Hip-Hop listáján az első helyére is felkerült. A dal Magyarországon nem jelent meg.
LeToya: Új albumon dolgozik ő is, de arról nem tudni sokat. Nemrég újabb filmben kapott szerepet, "From The Rough" címmel.
Michelle: Egy interjúban elárulta, hogy remélhetőleg 2011-ben jelenik meg következő albuma, amire szeretne jazz, pop-dance, és gospel dalokat is.
A másik két régebbi tag, Farrah és LaTavia nem hallat sokat magáról.
Beyoncé és Jay-Z egy afro-amerikai gyermekekért rendezetett bálon vettek részt csütörtökön. Olyan sztárok jelentek meg, mint Usher, Whitney Houston, vagy Sade.
Érkezett egy felvétel a Complex magazin fotózásáról. Érdekessége, hogy Kelly-t megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Kanye West vele példázott "Power" című dalában.
"Muthafucka we rollin' / With some light-skinned girls, and some Kelly Rowlands"
"... mi csak ingázunk / néhány világos bőrű nő, és néhány Kelly Rowland féle között." - Kanye West: Power
Már nagyban törtem a fejelemet rajta, mert már én is eléggé untam az előzöt, régóta fent volt már.
A rengeteg tervemből, pedig végül ez valósult meg, remélem tetszik! Én végülis meg vagyok elégedve a végeredménnyel.
Az oldalképre megint Kelly került. Ennek sok oka van. Jelenleg ő a legaktívabb a zene területén, róla készül a legtöbb kép is mostanában, de főként ehhez a képhez ragaszkodtam, mert nagyon tetszik!
Most bal oldalra kerültek az 'aktívabb' menük, jobb oldalra pedig inkább a tartalmak.
Máris egy újabb fotósorozat, egy újabb címlap sztorihoz! Hiába kell még 2011-ig várni új albumára, Kelly nem áll meg! A Complex magazin e havi számában kapott helyet csodás fotóival, és egy vele készített interjúval.
Az interjút eredeti nyelven a teljes cikkben olvashatjátok el. Kelly a randizásról, és szabadideje eltöltéséről beszél.
Gondolom emlékeztek még arra, hogy már egy jó, szép hosszú ideje Beyoncé és Alicia Keys leforgatták a videó klippet közös dalukhoz, a 'Put It In A Love Song'-hoz. A közönség hiába volt besózva a tudattól, hogy valami nagy van készülőben, a videót elnapolták. Az akkori álláspont szerint azért, hogy időt hagyjanak Alicia Keys 'Un-thinkable (I'm ready)' című kislemezéhez(/altatódalához). Majd az is megkapta a maga idejét, a klip meg még mindig, valahol a készítők irodájában lapul.
A Sony Music Entertainment azonban most pontot tett az ügy végére, hivatalos közelményében.
"A felvétel megkésetté vált, és nem valószínű, hogy kiadásra kerül már. Nem kapná meg azt, amit érdemel, a jelenlegi piacon."
Állítólag a videó letölthető verzióban lesz megvásárolható, amennyiben nem árasztja el a YouTube-ot.
Remélem, nem csak én kacagok gúnyosan ezen a közleményen, mert ha az "Un-Thinkable"-t képesek voltak kiadni, az valami vicc, hogy ezt a slágergyanús megmozdulást nem tarják megfelelőnek, erre a 'fantasztikusan jó dalokkal' elárasztott mai piacra. Én még mindig úgy gondolom, csak azért nem akarják megjelentetni, mert Alicia Keys most többet nyerne vele, és pont. Alicia Keys lányregénybe illő boldogságát élni jelenleg, de ez nem lehet egy hatalmas akadály, ha már a videó hónapok óta a kezükben van. Én azért sajnálom, mert én meg voltam róla győzödve, hogy ez a dal nagy közkedvenc lett volna. De most úgy néz ki, megy a kukába.
LeToya közös dalt rögzített Pleasure P.-vel. A dal úgy néz ki, kiküldésre került néhány rádió állomásra, ugyanis egy floridai rádió állomás szerkesztője (@IAmToine), megírta Twitter-en, hogy nagyon tetszik neki a dal. Később meg is erősítette, hogy kislemez dalról van szó.
Tehát úgy néz ki LeToya következő kislemez dala, amiről hallgatunk ez lesz.
Hoztam egy interjút is, amit a WEEN Awards vörös szőnyegén rögzítettek. LeToya-t arról is kérdezik, lehet-e számítani valami újra a Destiny's Childdal, de válaszából kiderül hogy nem. :((((...
Nem emlékszem, elhoztam-e Nektek a Kelly-vel és LeToya-val közösen készített korábbi interjú jobb minőségű verzióját. De ha esetleg nem, tovább kattintva megnézhetitek.
LeToya újra filmezésbe kezd. Harmadik filmjében Tom Felton (a Harry Potter Draco Malfoy nevű szereplője) lesz a partnere/barátja. A film címe pedig 'From The Rough' lett.
A hivatalos közleményből kiderül, hogy egy drámáról van szó, ami igaz történetet dolgoz fel, egy amerikai egyetem női edzőjéről. A filben az Oscar-díjra jelölt Taraji P. Henson, valamint Ving Rhames is szerepet kaptak. 2011-ben jelenik meg, idén októberben kezdik majd meg a forgatásokat, New Orleansban.
Az, hogy LeToya pontosan kit játszik a filmben, még nem derült ki, de valószínüleg nem az övé lett a főszerep.
A képen LeToya és Taraji P. henson-nal látható, a színésznő szülinapján (még egy kép a szülinapról itt).
LeToya ellátogatott a BET 106&Park című műsorába. Ahol legfőképp a Luster-rel között szerződésének tett eleget, így csak egy hatalmas reklám lett az egész megjelenésből, sajnos.
Az elején megvitattják, hogy mennyi időbe is tellik egy nőnek elindulnia otthonról. LeToya azt mondja úgy 1 órát készülődik, de ha nincs meg a ruhája, akkor ez 3 órára kerekedik ki. Jó tudni, hogy másnak is akadnak ilyen problémái... De azért plusz két óra kitalálni? Nekem azért arra egy is elég. :)
A sok-sok reklám szöveg közé LeToya új filmjére is sikerült rákérdezniük, de valamiért erről aztán nem sokat akart beszélni és visszatért arra témára, hogy milyen fantasztikus dolog a termék, amit reklámoz... Szóval a filmezésről, a következő bejegyzésben írok majd.
Említettem korábban, hogy mikor Kelly Németországban járt, leforgattak egy részt a német X-Factor tehetségkutató műsorhoz, ami most került, szeptemberben műsorra. Kelly vendégzsűriként szerepelt. Egy dalt kellet rögzíteniük stúdióban a versenyzőknek, akik közül aztán 6 főt válogattak a továbbjutók táborába. Kelly énekelt egy részletet a 'Commander' c. dalából, hogy megmutassa, hogyan is kell csinálni.
Kattintsatok tovább a videókért, a műsorról!
Ma már egyébként nem igazán leszek, de van egy-két hír, amivel még tartozom, majd vasárnap hozom őket. Az új kinézeten pedig már töröm a fejem, mert már én is unom a jelenlegit, szóval az is érkezik valamikor a közeljövőben.